Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 3.
Mi legyen a házakkal a mézeskalácsvárosból? Tegyük magasra őket. Mennyire magasra? Nagyon. De engem, úgy nem érdekeltek. Betlehemezők, hó, hó, éneklő hóemberek, tegnapi hírek, who wants yesterday’ papers? Akkor vajon milyen formában érdekelnének engem, szíveskedjek ezt megmondani. Örömmel látnám őket lent a betonon inkább és legyenek közel egymáshoz, de az utcákat bejárhassa egy ember azért, jó? Jó. Amikor fölé hajolok, olyan legyen a város, mint az internetből kiugrott Google Maps, jó? Jó. Milyen érdekes lenne, nemde, ha kívülről, az üvegen át, csak különböző szemmagasságokban a pauszba vágott lyukakon lehetne meglesni az épületeket. Aki bekukucskál, annak a szemeihez belülről egy másik környezet volna rajzolva, egy mozgó szemgolyó köré valami, ami nem arc, így lenne igazságos a nézelődés: a benézőt nézi a nézett néző, vagy micsoda. És az ég szerelmére, tavaszodjon ki lassan ebben a mézeskalácsvárosban, ha kérhetem. (tovább…)
Háromszázegyedik nap: A léghajó
Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 28.
Volt egy mézeskalácsváros kiállításunk bőven karácsony után, melyet – már elmondhatom – végig egy implicit kérdés hatott át: nem nyári mikulás ez véletlenül? Erre Barbara szerencsére tudta a választ, ami így szól: nem, dehogy. Úgy lett a programnak újra aktualitása, hogy egy ponton keletkezett egy léghajó a teremben, és mivel a mai napon alkotás vagy bárminemű munkának felfogható cselekvés, úgyszólván gondolatok nélkül csak bámultam a Dunát három órán keresztül, ezt a léghajót mutatom be most. A húgom alkalmasint két napot bíbelődött rajta az intarziaberakásokkal. (tovább…)
Kétszáznyolcvanötödik nap: Egy meseváros díszletei
Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 12.
Van ez a Mézeskalácsváros programunk, melyet hétvégén majdnem ezren láttak, pedig úgy, ahogyan mi szoktunk, még nem is szóltunk róla igazából, hogy kinyitott. Okunk volt a hallgatásra; a város eddig épült, épülgetett, s persze tanakodtunk, hogy hogyan alakuljon a show ergonómiája, a gyertyasétány milyen ívben kanyarogjon vagy hogy kanyarogjon-e egyáltalán, honnan szálljanak alá a léghajók, a hagymakupolák pöttyösek vagy csíkosak legyenek, ilyesmi kérdésekkel voltunk elfoglalva. Múlt héten díszletek keletkeztek a város körül, a várossal összefüggésben és az egyik például ez a hatalmas, falra vetített, itt-ott mozgó kép, amit – a felnőttek így figyelték meg – a száztíz centiméter alatti emberek (hívjuk most őket gyerekeknek az egyszerűség kedvéért) teljes mértékben értenek, egyszersmind a fal folytonos tapogatásával, sikongással és egytől tizenhétig való bravúros elszámolással értékelnek is.
Kétszáznyolcvannegyedik nap: Pingvinek 2.
Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 11.
Nem tudom, hogy egy korábbi projekt sokszorosítása teljesítménynek számít-e, de most ezen nincs idő tépelődni, tizenhét pingvin a mai ajánlatom. A sorozatgyártás nem indult egy diadalmenetnek, az ételfesték fekete helyett indigóra színezte a masszát és kezdett a társaság úgy kinézni, mint egy nagyon kék apácarend. Ami valójában nem baj, mert nekem tényleg mindegy, hogy apácák nézik a folyóparton, amint egy apáca vízisíel, vagy pingvinek, ahogy egy pingvin. Később mégis pingvinekké lényegültek át a figurák és akkor az kezdett foglalkoztatni, hogy jó-jó, aranyosak, de nem viccesek, és a szimplán aranyos nem elég jó nekem. Így lettek ők japán pingvin turistacsoport, vesetáskával, és az idegenvezetőjüket még nem találtam ki, egy esernyős szakács esetleg? Mert elég korlátozott a kézügyességem. Vagy David Schwimmer? (tovább…)
Kétszáznyolcvankettedik nap: Szóval, a pingvin
Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 9.
Ahhoz, hogy pingvinek vízisízhessenek el egy híd alatt, alapvetően pingvinekre van szükség, nem gondolom, hogy bármilyen logikai hiba volna ebben az állításban. A pingvinek fondant-ból születnek, fondant-ná lesznek, ez pedig egy axióma, s mint olyat, adottnak vesszük az érvelés során. A fondant alakítása közben különös szerszámokkal kénytelen játszani az ember: minisodrófával, mini-fondantszaggatóval például, melyeket az amerikai háziasszonyok ott tartanak a fogkefe mellett, de én még ilyeneket élőben nem is láttam, úgyhogy kupakokkal és ecsetekkel oldottam meg a feladatot. Létrejött ma két pingvin, ezek a prototípusok, az egyik megtévesztésig hasonlít Mel Brooksra. (tovább…)
Kétszáznyolcvanadik nap: A Bálna
Kétszázhetvennyolcadik nap: Hóemberek curlingeznek a Bálnában
Készítette: Fischer Tamás
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. január 5.
Hitegettem mindenkit, önmagamat is ideértve azzal, hogy amish életképeket formázok majd a fondantból, amelyet két ünnep között gyúrt Barbi. De amilyen kitűnően tudom húzni az időt, nem történt ilyesmi, és amish életkép abszolúte nem is lesz, az amolyan metafora inkább, melyhez egyszerű, nagyfejű és nem igazán bonyolult testű figurák tömege hangulatilag hasonló. Ezt szerettem volna előre tisztázni. A Mézeskalácsvároshoz az építők olyasmit tettek hozzá eddig, ami nélkül szerintük a város nem funkcionálna, így Barbi egy egyetemet épített, Fis egy curlingpályát, én meg még semmit, ehelyett süket vicceket sütöttem el az olvasón az elmúlt három napban. A curlingpályát lehet látni itt ma, és a többit meg nem biztos, hogy meg fogom mutatni, tessék szíves lenni elmenni a kiállításra, mindenkire ráfér egy kis séta a festői Duna-parton. (tovább…)
Kétszázhatvankilencedik nap: Fondant életképek
Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 27.
Egy város épül föl hamarosan egy kiállítóterem közepén, és a város köztereit lakók népesítik majd be, hogy ezek most pingvinek vagy hipszterek vagy amisok, abban még bizonytalan vagyok. Ma az ehető gyurma: a fondant készült el, ha minden a tervek szerint halad, ebből alakulnak ki az utcai jelenetek. (tovább…)