Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 31.

Írtam valamit egy labirintushoz, hogy mire jó az mégis, és a szöveg tényszerűen rosszul sikerült, de használtuk, mert az eredmény az eredmény, még, ha béna is. Így olvashattak sokan arról, hogy utak és ellenutak, két pont között a leghosszabb görbe, meg ilyen marhaságokat. Próbáltam őszinte lenni. Külső nyomásra, olyan is lett, az az elvárás újabban, hogy közelítsek önmagamra, mert magamat illetően szépen, nagy ívben mellébeszélve dolgozom vagyis, kerülöm a találkozásokat velem. Ahogyan kívülről látják, és ezt vehetem, aminek akarom, nem vagyok magamhoz közelálló személy; titkaim vannak, melyeket hülyeségekkel takargatok előlem, ami bornírt, már ne is haragudjak. Mit mondhatnék. Az igazság általában elviselhetetlen és engem is ideértve, ki akar hallani elviselhetetlen történeteket? Nem tágítottak. Hogy kezdetnek megtenné a labirintus igazsága, mondták, ezért mondanám-e meg kerek perec, miért fontos nekem? Ha muszáj, onnan kezdeném, feleltem kelletlenül, hogy egy kívül eső pontból látszik a labirintus  középpontja, vagyis onnan a rendszer maximuma érzékelhető, melynél a labirintuson belül többet vagy mást elérni nem lehet. Ez a valami, a díj, ha úgy tetszik, távolról mutatja magát, ez fontos, onnan, ahol én állok igazán jól nem is ismerhetem, de tudok róla, megkívánhatom, sóvároghatok utána. Bánthatom szóban, rálegyinthetek, hogy bármikor az enyém lehetne, ha akarnám, de kinek kell egy ilyen, hazudhatom, hogy egyszer már megvolt, de nem olyan nagy szám. Másokon követelhetem, hihetem, hogy alanyi jogon jár nekem, vele álmodhatok, őrülten szerethetem, tudhatom, hogy egy napot sem élhetek nélküle tovább. De a tény, tény marad, ez mind csak látszattevékenység, attól, hogy megugatom, a tőlem határvonalakkal elválasztott bármi, nem lesz az enyém. Van egy elérési útvonala viszont, ez biztos, ami egy lottóötösvárástól különbözik, és ha ez nincs kiépítve, az pech, akkor új járatot kell ütni a kultúrába, ami lehetetlen, de azért kivitelezhető. Hogy hogyan és milyen kanyarokban bedőlve kell túlmenni minden határon, ez a kérdés, és jó, ha van egy intézményesített válasz, hogy akkor „a” pontban tessék belépni az ajtón, és az ösvényen kitartóan végig, meg fogja ismerni asszonyom, nem lehet eltéveszteni.

Remélem, ez a válasz, így megfelel. Itt mellékelek egy ujjlabirintust, ne tessék visszabeszélni, csak tessék nyugodtan kipróbálni. (tovább…)

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 29.

Bementem ma a Bálnába, hogy Zsani barátnőmmel találkozzam és leginkább csak ültünk a kiállításon, úgy is mint köztéren, beszélgettünk, közben figyeltük az embereket, akik nagyon sokan voltak. Amit elmondok, nem gyakran történt meg, amíg ott voltam hétszer legfeljebb, mégis jellemzi a termet, ezt kénytelenek vagyunk csak elhinni nekem. Azon a helyen, a tárgyak tapogatása és a szobrokon való séta közben előfordul, hogy váratlanul boldog lesz az ember, nem is tudja, talán jobb volna túladni ezen az érzelmen, levezetni valakin, és akkor szépen, hosszan magához öleli azt a valakit, akivel érkezett. A kiállításra bekerült ma egy új állomás, a Tükröm-tükröm fotókabin. Barbi gyerekeknek szánta eredetileg, az ő magasságukhoz is méretezte, de délután háromkor felnőttek kezdtek hozzá sorban állni, hogy belehajolhassanak.  (tovább…)

Fotó: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 11.

Egy gyorsat, jó? Rudolf, a második, egy rosszkedvű ember, az a fajta, akinek akkor jó, ha rossz, de amikor jó, akkor rossz, szóval általában jó, Prága városában, sima cseh sörök alkalmazásával itta le magát ezerötszáznyolcvanöt tavaszán. A tündöklő szépségű I. Erzsébet később megragadta a pulyka felső combját Londonban, s a sültet szűzies ujjaival szájához emelve az utolsó húscafatig lerágott mindent a csontról. (Murphy, 1921) Ezek jutottak eszembe ma, illetve valami még Medici Katalinról, érezhetően semmi eredeti. Semmi eredetit nem hoztam ma létre. Viszont van egy jó hírem, mellyel meglepem magam magam: maradunk a Bálnában még egy darabig, úgy is mint Alan Harper. A kiállítás képei itt láthatók, csupa olyan, amely még nem szerepelt korábban. (tovább…)

Készítette: Keresztesi Barbara, Keresztesi Judit és Fischer Tamás
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 10.

Kivettem egy napot. Nem igazi szabadnap, úgy értem, csak tíz óra egyben, amit szabadon oszthatok be, és én így gazdálkodtam: The Wolf of Wall Street, Last Vegas, Die Hard 5, az Episodes harmadik évada, egy kardamomos csirke, egy meggyes muffin, harminc perc alvás, két kávé, négy csésze tea. Egyszer mesélte nekem egy ember, hogy előzéskor megállt az idő és megnyúlt számára a tér a múltban, az autó, melynek nekirohanni igyekezett mintha egy csúzliba került volna hátrarándult, mondta ő, ő pedig be tudott slisszolni a busz elé, s így megmaradt az a része, amelyiken ilyen gondolatok suhanhatnak át. Holnap kezdődik a hónap, amelyikben nincs elég idő, sem tér és egy téridőtágulásnak nem lennék ellenére, ha bárki megkérdezne. Tegnap Barbi készített rólam néhány képet amint a videóinstallációban sétálok, így van ma miről írnom, és grátisz megnézünk engem is kevés sminkben, ami tűrhető pletyka. Az égenjárás egy festményen játszódott, a felhők a lábamnál gomolyogtak, mindezt egy videókamera látta, a vele összekötött projektor pedig megfordítva adta ki a képet a falra. Így érdemes a levegőbenjárást elképzelni és a vízenjárást is, amennyiben érdekel bennünket a magyarázat.  (tovább…)

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 9.

Az egyik installáció, ami nem készült el időben: a fal. A falon egy magasságfüggvénynek kellett volna születnie, akik bejönnek, a fejük fölött húztak volna egy vonalat, amelyet aláírnak és ez a gyönyörű vonalrengeteg adta volna ki azt a valamit, amit fogalmam sincs, minek hívunk, de kell nekünk. Mindebből csak a csomagolópapírokat ragasztottuk föl és a tollakat, de arról, hogy ezekkel mi a szándék, (hogy van-e), nem beszéltünk. És bekövetkezett, amit kifejezetten kerülni akartam, előállt egy nagyméretű írófelület, amin bárki azt mond, ami eszébe jut, s ez az alkotói szabadság, köztünk szólva, kétesélyes. A négy nap alatt körülbelül ezren fordultak meg a teremben, a fal figyelésére nem is jutott idő, hátha nem veszik észre, ebben reménykedtem, de észrevették és elszabadultak az érzelmek, mindenki írt, amit csak tudott. Közben a gyerekek eksztázisba estek, a szó legszorosabb értelmében kontrollálatlanná vált minden, léghajók lengtek, felhők kerültek veszélybe, a fal meg egyre telt és rá sem mertem nézni, csak sejtettem, hogy már nem fér oda több szöveg. Ma pedig, a próbaidő leteltével mint egy imafal elé odaálltam, és kiolvastam. A tapétán millió lendületes vonal található, firkálmányok, alattuk miniatűr, pedáns rajzok foglalnak helyet, mellettük mindenfelé héber, arab, orosz, angol, francia, magyar mondatok. Ezek a tárgyon kívül vagy azon belül a szerelem vagy szeretet vagy szeretés vagy tetszés észrevételei mind. Akik itt jártak, üzenik, hogy odáig vannak egymásért vagy, hogy szerelmesek Eszterbe vagy Péterbe vagy a felhők között is Zsófira gondoltak. Vagy azt írják, nem tudták, hogy “art could be so fun”, “érdekes hely”, “köszönjük az utazást” meg ilyesmiket. Végül kénytelen voltam hozzáérni a falhoz, megtapogatni, lehunyt szemmel végighúzni a tenyeremet a szelíd szövegek fölött. A hétvégéről kutatási eredményként rögzítem: valami rendkívüli történt, de fogalmam sincs, hogy mi az. (tovább…)

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 7.

Arról a sárga padról nézve a felhőkön keresztül előtűnik az ígéret, a nem-létező, a majdnem bekövetkező, ami egyszersmind átverés és hallucináció és mégis fantasztikus, és ehhez kellett valami smaragdszínű, ami nem volt. Nem volt semmi. Semmi zöld. Micsoda stílustalanság. Csak azután a szemétből kihalászott borosüvegek. Ha a miértről érdeklődnének, szörcsögnék, krákognék, de a rádióriportból az azért kivehető lenne, hogy az andragógia, művészet ésComenius szavak hagyják el a számat és, hogy a halmazok metszete – ezt így fogalmaznám – véleményem szerint Óz, a csodák csodája. Ettől az interjúvoló levegője mintha elfogyna, de haladna tovább gyakorlottan, bámulatos, hogy mit meg nem engednek nekem most. Mindenesetre az üvegekből építettem egy Smaragdvárost a büféasztalra, mely, amikor kivilágítom, arról a padról látszik jól, amelyikre süt a Nap. A díszlet néhány darabját Barbi lefényképezte. (tovább…)

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 5.

A kiállítás ma nyílik, elkészült, amelyik része nem készült el, arról azt állítom, hogy fogalmam sincs, miről beszélsz. Tegnap kiporszívóztam a mezőt. Később az eget is, el voltunk késve, már zárt az épület, de kaptunk háromnegyed órát, és így kiporszívóztam még a várost, aztán fölkapcsoltam a Napot. Úgy hagytam üzemben mindent, hétvégén tessék szíves, személyesen ellenőrizni majd.  (tovább…)

Készítette: Keresztesi Barbara és Keresztesi Judit
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 5.

Egyszer, amikor egy betonrengeteg szürke tömbjében laktunk, amelyet szürke tömbök százai öveztek és még az is rontotta a képet, hogy a vizesek föltúrták az aszfaltot rögtön az után, hogy a gázosok leaszfaltoztak, kinéztem az ablakon. A pokol éppen ilyen lehet, ha engem valaki kérdez, akkor erre gondoltam és arra is, hogy milyen drámai, egyszersmind gyönyörű ellentét volna, ha most levinném a kerek asztalt, a damaszt terítőt, a gyertyatartót, a friss tatint (tatent), meg a garnélákat vajban, és a Zsolnay készletben föladnám az uzsonnát a földmunkásoknak. És nem tettem, de egyáltalán nem azért, mert csak beleképzelgek a világba, felelőtlenül, nagyon is elszántan készülődtem, úgy kellett rám kiabálni, hogy legyek szíves ezt a művészetet alaposabban előkészíteni. Most gondoltam erre újra, amikor ebben a kopár betonkockában építkezünk, hogy milyen ragyogó kontrasztot adna ki a terem egy szegletében XIV. Lajos, nyilván nem személyesen. Egy utcai árus pultját kellene fölállítanom, és nincs se kis porcelánkészletem, se nagy, sem semmilyen finom darab, a barokk, úgy tűnik, üres üvegekből és kopott tányérokból kell, hogy összeálljon, meg műanyag almákból, melyek éppen délután kaptak egy csillogó árnyalatot. Majdnem elfelejtettem mondani: a Nyugati Boszorkányra ráesett ma ez a kiállítás, a bejegyzés képein is látható. (tovább…)

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 3.

Mi legyen a házakkal a mézeskalácsvárosból? Tegyük magasra őket. Mennyire magasra? Nagyon. De engem, úgy nem érdekeltek. Betlehemezők, hó, hó, éneklő hóemberek, tegnapi hírek, who wants yesterday’ papers? Akkor vajon milyen formában érdekelnének engem, szíveskedjek ezt megmondani. Örömmel látnám őket lent a betonon inkább és legyenek közel egymáshoz, de az utcákat bejárhassa egy ember azért, jó? Jó. Amikor fölé hajolok, olyan legyen a város, mint az internetből kiugrott Google Maps, jó? Jó. Milyen érdekes lenne, nemde, ha kívülről, az üvegen át, csak különböző szemmagasságokban a pauszba vágott lyukakon lehetne meglesni az épületeket. Aki bekukucskál, annak a szemeihez belülről egy másik környezet volna rajzolva, egy mozgó szemgolyó köré valami, ami nem arc, így lenne igazságos a nézelődés: a benézőt nézi a nézett néző, vagy micsoda. És az ég szerelmére, tavaszodjon ki lassan ebben a mézeskalácsvárosban, ha kérhetem.  (tovább…)

Készítette: Keresztesi Barbara és Fischer Tamás
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 2.

Korábban írtam, hogy a kiállítás, amelyik március 6-án nyílik és négy napon át nyitva tart, egy köztér. Egy átlagos, minden lehetséges értelemben rendellenes köztérre tessék gondolni, ahol az ottlét és a többi látogató nézegetése a program; szobrokat, ülő- és állóhelyeket, mozgóárust tudok felajánlani, ez minden, amim van, mely –  később látni fogjuk – nem kevés. Egyik nap is egy gomolyfelhő alatt ülök a téren, a magam dolgával törődöm és látom, hogy valaki, egy hétköznapi ember belesétál az égboltba, az égen jár, vagy égben, ha pontosak akarunk lenni. Hát, gondolom magamban fölöttem a cumulussal, ha a határ a csillagos ég, akkor ez az ember igencsak túlment minden határon. Az égbolt egy köztéri szobor, a hat közül az egyik. Egy videóinstalláció. Ebből mutatok most részleteket. (tovább…)