Készítette: Keresztesi Barbara és Keresztesi Judit
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 28.

A képeket nézegetve azon tűnődött, hogy agyagos a keze,  és, hogy biztosan már csak egy agyagot a kezén nehezen viselő fazekas hiányzott a Földre, az ő eljövetelét várta mindenki, nemde Karl? Miután február közepén, Bálint-napon befejeztem az agyagozást, a darabokat, melyeket nemes egyszerűséggel csak úgy hívtunk: szívtál, ott hagytam az asztalon. A szív alakú tálak később önmaguktól készültek el, legalábbis az én szemszögemből így történt, az alkotó forgott, a mű pihent, később a művet zsengélték, mázazták, égették és tegnap visszahozták helyettem, nem győzöm hangsúlyozni, mennyire nem szolgáltam meg a “Judit” feliratot a tálak fenekén. Tehát íme, az alkotásaink, amelyeket fazekasmester segítségével hoztunk létre. Ezer év múlva őrületesen sokat érnek majd. (tovább…)

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 12.

Van egy férfi, róla annyit tudok, hogy kis jeleneteket metsz kartonlapokba, és ha valaki kinyit egy ilyen kártyát, a jelenet előugrik. Ezek közül töltött le Barbi egyet ma, tessék parancsolni. (tovább…)

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 11.

Volt egy igaz történetem a kulcstartókhoz, arról vitatkoztam valakivel tényleg, hogy érdemes-e lakást venni most a Sesame streeten, de annyira kedvezőtlen színben tűntem föl ebben az elbeszélésben, hogy kitöröltem az egészet. Így szeretném arra a megállapításra szűkíteni a bejegyzést, hogy a kulcstartók azoknak ajánlottak, akik teszem azt, egymásba szerettek, valamilyen, bármilyen – nem szükségszerűen ugyanazon fedél alatti –  zárral záródó lakásba vagy szekrénybe stb. bejárásuk van, és ehhez kulccsal is rendelkeznek. A mondat első kétharmada teljesen fölösleges: ezek itt kulcstartók azoknak, akiknek van kulcsuk. (tovább…)

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 10.

A csomagolás minisorozat harmadik, befejező része a szívmintás bonbonosdoboz. Késődélután fényképeztem a darabjait, és amikor végeztem, megfordult a fejemben, hogy betömöm a számba a fotómodelleket, nyilván csak a beltartalomra szorítkoztam volna, de nálam tényleg nem lehet tudni. Annak, hogy ez nem történt meg, semmi köze az önuralomhoz vagy ilyesmihez, alig eszem valamit, az ételnek újabban dinoszauruszra kell hasonlítania vagy helikopterre vagy Humphrey Bogartra ahhoz, hogy egyáltalán az evés lehetőségén elgondolkozzam. A bonbonhoz végül nem tudom, hogy miért nem nyúltam, jól mutatott a dobozokban, ez biztos, de ha valaki önszántából ott hagy egy trüffelgolyót, mely amúgy szabadon hozzáférhető, az minden létező univerzumban gyanús, és indítékok firtatására ad okot. (tovább…)

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat- 2014. február 9.

Ha (amikor) ezt a cikket befejezem, lemegyek a pályára – a nagypályára – és futok két kört, de később azt állítom a telefonban, hogy több volt. Fülemen a készülékkel sétálok majd föl-alá a lakásban, és miközben az illető a vonal túloldalán beszél az aerob mozgások fontosságáról, pofákat vágok. Később persze el is mondom neki, hogy grimaszoltam, mert nem szeretem, ha bármilyen fáradozásom pocsékba megy. Nem, nem igazán tudom, hogy miről beszélek, kissé el vagyok apátlanodva, ha szabad. Volt egy álmom, egy férfi ült az ágyam mellett, nagy, erős ember, majd fölállt, bekotort a szekrényembe, széles, határozott mozdulatokkal és a szekrényből kisvártatva egy diktátor rohant ki sértődötten. A hóna alá vette elnyűtt bőröndjét és elsietett. Én egy tabletet lapozgattam, föl sem nézve mondtam a menekülő kis manusnak, hogy remélem, elégedett volt és jöjjön máskor is. De a diktátor azt felelte feldúltan, hogy ezt várhatom, mert a szekrényembe be nem teszi a lábát többet. Ez az álom járt a fejemben egész nap és most kénytelen voltam hangosan is kimondani… Pedig végig a szerelemről kellett volna írnom, ami a képeken látható helyes csomagok képében már megint itt van. Már megint itt van a szerelem. Helyet akarok neki szorítani. (tovább…)

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 8.

A tulipánhoz semmi közöm sajnos, nem volna sportszerű mást állítani, kreditem a csomagolásban van. Először egy okkerbetétes gyöngybross akadt a kezembe, erről gondoltam, hogy egy csokor virágon milyen szépen mutatna, de a később jött tulipán színe és alakja nem engedte ezt a brosst, vagyis a kabáthoz megtalált gombot a kabát átdefiniálta, ha lehet érteni, hogy mire gondolok. Így egy régi gyűrűt voltam kénytelen hazavágni, és így született ez a dísz. (tovább…)

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 7.

– Lehetek magával őszinte? – kérdezte a nő a fejében lévő férfitől, aki szomorú volt vagy feldúlt, a nő ezt innen kintről nem tudta biztosra megmondani. A hang egyébként sem beszélt sokat, de ha valami zavarta, egyszerűen csak elhallgatott. A nő ismerte már ezt a férfit, amikor csöndben volt nem nyaggatta, csak hülyeségeket kérdezett tőle, amitől az kiesett rezignáltságából, és kevés kivétellel nevetett is. – Ha, feltételezve, de meg nem engedve – kezdte a nő – van egy olyan kicsi tárgyam, mint egy félbehajtott kártyalap, vagy mint egy csomag konfetti vagy, és ez fontos, jól figyeljen, egy mini olimpiai aranyérem, melyet egyébként ajándékba szeretnék adni valakinek, akkor készítenék hozzá egy igazán előkelő díszdobozt. Papírhengerből, melyről nem tudom tovább titkolni, hogy származását tekintve egy vécépapír-guriga belseje, nos, erről lenne szó. A férfi ekkor, ezt a nő nagyon is tisztán hallotta, arra gondolt, hogy mi a bánatos fene van már megint? És arra, hogy ennek a nőnek a fejében lenni, hogy is fogalmazzon, kész sorscsapás, de mondjuk szórakoztató. (tovább…)

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 6.

Látható a képen, hogy kis, fekete szívekkel díszített borítékok vannak ma műsoron. Miért, miért, kérdezhetné bárki, mármint a borítéknak mi értelme van, küldd-e még valaki levelet postán, nem-e Anyegin volt az utolsó? De nem, éppen ma láttam Tót Endrét, az egyik legjelentősebb levélművészt, akinek Barcsay Jenő azt mondta, hogy ha nem teszi vissza a h betűt a Tót mögé, nem beszél vele többet, de nem tette vissza. A kis borítékok kísérőkártyáknak is jók, azonban ebbe végképp nem akarok beleszólni. (tovább…)

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 5.

Van egy nő, stb. Tegnap dél körül karba font kézzel állt az ablaknál, és nem látszott, hogy az oxigén széndioxiddá alakításán kívül különösebb dolga volna, valójában azonban gondolkodott. Hirtelen egy kolléga lépett be a szobába, előzőleg kopogott, ezt a nő tudta, nem akart igazságtalan lenni az illetővel, aki az egész kopogásintézményt félreértve, még a válasz előtt benyitott. Nyilván valami munkával kapcsolatosat szeretett volna megbeszélni, de a nő nem várta meg a részleteket, mondta, hogy most nem ér rá, esetleg később. A nő mintha a falnak beszélne, amikor azt kéri, hogy ne zavarják, a látogató maradt és alaposan körülnézett ebben a különös szobában, ami tisztára olyan, mint egy kiállítás, főleg, ha ez a nő is jelen van. Rövidesen megpillantotta a két ruhaszalvétára csavart szívet az asztalon, rögtön meg is kérdezte, hogy miért hódol be vajon mindenki ennek az amerikai marhaságnak, a Valentin-napnak, tudja-e a nő egyáltalán, hogy mi ennek az egésznek az eredete? A nőnek ekkor Rowan Atkinson spanyol inkvizíciós jelenete jutott eszébe, és az, hogy érezhetően mindegy, mit felel erre a kérdésre, a kérdés a kérdés hangsúlyával megválaszolta önmagát, ami nagy könnyebbség, mert ezzel a beszélgetés befejeződhetett. A nő szerette a szíveket az asztalon, szerette továbbá a perlonharisnyákat, Aretha Franklint, a Heisenberg-féle határozatlansági relációt. Hogy ebbe a szobába beléphet bárki, mintha csak valami fül-orr-gégészeti rendelésre jönne, az például inkább érdekelte, de nem mondanám, hogy ugyanez nyugtalanította is.

(tovább…)

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 4.

Föltenném a kérdés, mely titkon mindannyiunkat foglalkoztat: egyszerű megtalálni a szerelmet vajon? Előfordul, hogy egy délutánon csak úgy, belép a szerelem az ajtón, de az ilyen véletlenek statisztikai valószínűsége nem túlságosan magas. Pontosan ezért – vagy azért, mert Barbi nem ért rá és én teljesen leszoktam a főzésről az utóbbi időben, szóval valami papíralapú, ráírós természetű tárgyat tudtam mára betenni ide – írtam egy szókereső rejtvényt vagy minek nevezzemet: egy betűjátékot (melyet tessék innen szabadon letölteni).  Ebben bárki megtalálja a maga szerelmét, vagy rosszabb esetben is, legalább egy szerelőt.

Szia
Judit

Fotó: Keresztesi Judit (tovább…)