Napfény Poszt

Burek, kávé, Rijeka

Írta: Keresztesi Judit – Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. június 29.
rijeka nyito03
Vegyük Rijekát. Ennek a cikknek a közepén derült ki, hogy én nem akarok Rijekáról írni, nincs mit igazán mondanom, kibeszéltem magam, és útleírásban nem is vagyok jó, ami eufemizmus, mert útleírásban maga vagyok a pokol. Hogy mégis, egy pár szót, ha szólnék, nagyon szép képek maradtak benn, azokhoz, legyek szíves. Rendben, mondtam, és azután négy napon át nem látták a színemet, csak vártam, hogy történjen valami, és történt is; elbeszélések jutottak eszembe Seth Macfarlane-ról, Chris Rockról, még Robert Steingbergről is, de Rijekáról semmi. Nem az, hogy egyáltalán semmi, de semmi égrengető, voltunk ott, jó volt, szeretnék ott egy lakást, de Rotterdamban is szeretnék egyet. Remek kávét főztek a piacon Rijekában. Jó zenéket hallgattunk Rijekában. Rijekában a burek egy olyan sütemény volt, ami alapanyagát tekintve közel állt a réteshez, de a baklavához is. Rijekában a helyiek úgy viszonyultak a szinte megállíthatatlanul zuhogó esőhöz, mint valamihez, ami nem jó, de amivel kénytelenek együtt élni, az esőfelhőket az ördögnek és az ő öreganyjának szakadatlan kipufogásaként értelmezték, ezt a fantáziát egyfajta barlangrajz formájában meg is jelenítették egy záporok elől oltalmat adó árkád falain. Rijekában a kormányzat észrevette, hogy a kortárs művészetek palotája nappal üres, azt késődélutánig egy lélek nem látogatja, de, hogy az épület estére valamitől vonzóvá válik, egy láthatatlan erőtér ereszkedik köré alighanem, úgyhogy a palotát nappalra zárva tartják, este nyolctól éjfélig pedig megnyitották a látogatók előtt. Így eshetett meg, hogy egy hétköznapon, éjjel, áprilisban tömegek hümmögtek egy bonyolult kiállításon a kortárs művészek érzelmi állapotainak vetületein. Rijekában az étteremben fehér asztalkendővel terítettek, karcsú, magas poharakban szervírozták a bort és a eszcájgon nem volt folt, de egy sem, nem viccelek.

Végül betuszkoltuk egymást egy taxiba, és szótlanul hazamentünk. Jojcakát, mondtam a húgomnak az ajtaja előtt, és finomam belöktem a szobába. (tovább…)

Paradicsomos garnélák

paradicsomosrak rijeka nyito01
Rijekában a szobákhoz egy szép ebédlő is tartozott, ahol a helyi konyha művészetét terítékre kerülése pillanatától lehetett fényképezni. A fotók jól sikerültek, nekem ez volt az érzésem, bár az átjátszó kábel itthon maradt és ezért csak a kis kijelzőn nézhettem vissza a történteket, de én nyugodt voltam vagy micsoda, mert volt ott még négy üveg bor is. Egy Bordeaux, egy Orvieto, egy Kunjundvalami és még egy, hasonlóan szilaj horvát, annak a nevére már nem emlékszem, és ezek négyen nem tudtak viselkedni, itatták magukat, amihez joguk van, úgy tudom, de, hogy engem is itattak, az nem volt fair, nem részletezem. A képekről később, amikor már láttam őket az jutott eszembe, hogy se…, hogy is kell ezt mondani? Hogy a nyelv tisztasága megmaradjon, vagyis, hogy csorbát ne szenvedjen a nyelv, óvatosnak kell lenni, az írástudók felelőssége, legalább a szellem mutasson példát vagy valami ehhez hasonlóra hivatkozva szoktak lebaszni ilyenkor, szóval, hogy ssssee… na, gyerünk már: hogy tehát sebes és masszív piálás alatt beállított gépen, Hölgyeim és Uraim, a mélységélesség nem lesz az igazi. Itthon újrafőztem mindent, ez nagyon jót tett az ételeknek, megnyugodtak, azt hiszem. Ez itt például egy paradicsomos garnéla. Aktualitása, hogy könnyű és finom, igazán nincs nagy felhajtás körülötte, ízesítése a megszokott fokhagyma-fehérbor-paradicsom. A garnélákhoz és ha már erről beszélünk, halakhoz szabad, sőt ajánlott friss, fehér kenyeret feladni.  (tovább…)

Száznegyvenedik nap: Szélforgók

Tudósítások a tengerpartról 4.

Készítette: Keresztesi Barbara
Bevezető írás: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. augusztus 19.
szelforgo nyito03
Volt idő, amikor azon az állásponton voltam, hogy a Rijekában a j betűt nem szükséges mondani, vagy csak annyira, mint a Bejában, vagy a tejában. Ez a nézet azután formálódott. A mai alapanyagot, vagyis a Dunakanyar térképet nagyon régen, egy nyomdából mentette ki Barbi, elrontották, majd ki akarták dobni, Visegrád nincs, nem volt és nem lesz albán fennhatóság alatt, valami ilyesmi súlyú hiba miatt. Most szélforgók készültek belőle, szimbolikus tettként, de hogy mi, minek a szimbóluma, egyelőre nem ismeretes. Az biztos, hogy elhoztuk a Dunakanyart magunkkal Rijekába, ha pocsék lenne a humorom, akkor azt mondanám, hogy egy tejára, Bejához. (tovább…)

Százharmincnyolcadik nap: Nyakkendőjelenet a Bistro Mornarban

Tudósítások a tengerpartról 2.

Készítette: Keresztesi Barbara
Bevezető írás: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. augusztus 17.
nyakkendo szalveta nyito02
nyakkendo szalveta nyito03         Egy svéd mondta valamikor, hogy a marhahús tulajdonképpen továbbfejlesztett széna, és nem tudom, hogy ki, hányadán áll a tatár bifsztekkel vagy az angolos sztékkel, de szerintem a fickónak igaza van. A halhús talán a továbbfejlesztett tenger. A parton nem variálják túl, valódi fast food, elkészítéséhez tíz percet és némi sót használnak fel. A Virtual Touriston ajánlott Mornar bisztró terasza a kikötőre néz Rijekában, reggel nyolctól éjfélig áll nyitva, hozzászokott a külföldiekhez. Mi az ajtónál foglalunk helyet, balra hollandok, horvátok ülnek, jobbról németek és dánok, a horvátok beszélgetnek mindenkivel. A fehérbort karcsú poharakba töltik, az egyszerűen grillezett, színes fogásokat porcelántányérokon hozza egy kedves nő, nagyon jó ütemben. Mi feltűnősködünk a nyakkendős szalvétáinkkal, fotózunk, ez senkit nem zavar: – ááá, igen, – bólogatnak – a bloggerek dilisek. Nyomatékosítani szeretném, hogy, még ha maga Hercule Poirot kötné is nyakába az asztalkendőt, az helytelen. De egy nyakkendős szalvéta az más, az vicces. (tovább…)

Százharminchetedik nap: Pálcikás tengerparti memóriajégkrém

Tudósítások a tengerpartról 1.

Készítette: Keresztesi Barbara
Bevezető írás: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. augusztus 16.
memoria fagyi nyito03
Rijekában vagyunk, amit mások szeretnek Fiuménak hívni. Egy hajléktalantól hallottam egy ide kapcsolódó ellentengernagyos történetet, de kiderült, hogy abból nemcsak hogy egy szó sem igaz, hanem egyenesen konstrukciós hibái vannak: egy merő baromság az egész. Nádas Péter egyszer óvatlanul leírta ezt az urbánus mondát Füst Milán, Feleségem története németnyelvű kiadásának utószavában, és Dr. Szakály hadtörténész le is kapta miatta az írót mind a tíz körméről, elég széles olvasóközönség előtt, elég kellemetlen modorban. A flották és hadüzenetek helyett ezért arról számolok be, hogy itt minden gyönyörű, még mi is, délen más megvilágításba kerülnek a hétköznapi események. Halat eszünk a tengerparti bisztrókban, eldugott partszakaszokon napozunk, úszunk a hűvös, kristálytiszta vízben, fényképezzük a falakról ömlő art-nouveau-t. Összesen négy tengerparti tudósítást írunk ezen a hétvégén, az egyiknek témája, hogy nem tudok várni tovább, komolyan beszélnünk kell a boldogságról. Ennek a mostaninak meg ez a pálcikás memóriajáték. (tovább…)

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!