Készítette: Keresztesi Barbara
Bevezető írás: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. szeptember 8.

A papírcsövek az organzával és a selyempapírokkal érkeztek, de csak akkor tűntek elő, amikor az anyag már lefogyott róluk. Normálisan a szemétbe kellett volna kerülniük, de errefelé nem zajlanak normális események, így a hengerek, minthogyha csak Marcell Duchamp piszoárja lennének, díszhelyet kaptak a szekrény tetején. Azt hittem, hogy csütörtökön a húgom késő estig az egyetemen lesz, és le is jegyeztem a szándékot, az én szándékomat piszkozatban, hogy aznap délután rendet teszek a lakásában. Azt is megemlítettem magamnak – most olvasom vissza -, hogy ezt nem szereti majd, sőt, korábban mintha utalt volna rá, hogy ha még egyszer átrendezem a holmiját, kitöm. De nem ez tartott vissza végül, hanem az, hogy az órái nem csütörtökön voltak mégsem, és ez nagyon jó hír, mert ha aznap vannak, akkor első dolgom lett volna, hogy kihajítom ezeket a papírgurigákat az ablakon. És ha ez megtörténik, akkor az is biztos, hogy mielőtt Barbi dudorászva kipreparál, még elzavar új gurigákért a régiek helyett, mert nem lett volna miből elkészítenie ezeket az aranyos óriásgyertyákat a hétvégi ünnepségre. (tovább…)

Készítette: Keresztesi Barbara
Bevezető írás: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. szeptember 7.

Közép-európai idő szerint most, Bécsben kellene lennünk. Délben a többiekkel egy piaci bisztróban ebédeltünk volna, s ezalatt, magunkat ismerve, vagy Andy Roddick elbénázott meccslabdáján vitatkozunk, vagy azon tűnődünk, hogy ha egyéb lehetőség nincs, és egy taréj vagy egy, a legkisebb örömre is csóválódó vizslafarok között kellene választani, akkor melyiket akarnánk, hogy hozzánk nőjön? A bécsi út egy héttel későbbre tolódott. Úgy volt, hogy ezeket a sütőtök – karamell – vaníliavaj ízesítésű minitortákat is magunkkal visszük, ajándékba. De így itthon fényképeztem le őket. (tovább…)

Írta: Keresztesi Barbara – Merj Alkotni! rovat 365+ – 2013. június 26.

Minden úgy kezdődött, hogy Dávidnak születésnapja lett, és a sógorom, aki érzése szerint ezt a 365 napos projektet menedzseli azt mondja nekem ad hoc, hogy kitalált valami rendkívülit. Az iparcikk kézzel készítve volna legmegfelelőbb, úgy érzi. Az ügy nem tűr halasztást mondja, mert ma (tegnap) egy férfiak egymás közt sörözésen vesz részt, és ehhez az ünnepléshez szerinte egy csendes, introspektív fanyalgás helyett, valami vaskos tréfa illene. Egy bohóc, aki belül csupa szomorúság, de közben nagyon durva hasmenése van. Valami ilyesmi. Egy söralátét? Milyen eredeti, mondom, de ez egy különlegesen pajzán söralátét, mondja, pironkodna láttán az a nem kisebb nevű ember is, aki Balzac.
Fis kihelyezte hozzám ezt a feladatot, tehát nem én találtam ki, hanem ő, de ezt nem mentegetőzésképpen mondom, (pironkodva), hanem mert intimitás issúim vannak, feltehetően. A pajzán söralátétet én készítettem el, Dávid örült neki, így hárman is boldogok voltunk, az ünnepelt, az ünneplő és én, akinek ezen a blogon, ma fejeződött be a nyolcvanhatodik napja. (tovább…)