Kedves Olvasó!

Idén negyedik alkalommal építjük föl a Mézeskalácsvárost Budapesten és szeretném, ha ebben a játékban Te is részt vennél. Ha elfogadod a meghívást, kérlek, erre a linkre kattintva regisztrálj egy telekért.

A fehérvászon Mézeskalácsváros egy bizalmi játék, egyben a mi családunk részvétele a közéletben. Mi biztosítjuk a terepasztalt, álljuk a rendezvény költségeinek nagy részét, és természetesen egy mézeskalácsházat is építünk évente. Ha részt veszel a rendezvényen, te és családod vagy barátaid építik majd a város épületeinek egyikét.

Helyszín: IX. kerület, Bálna, Fővám tér 11-12.
A mézeskalácstészta átvételének időpontja
december 27. délután 4 órától 6 óráig.

Eddig minden évben, vagyis már háromszor volt komoly esélyünk arra, hogy januárban az üres terepasztalt nézzük majd mi, mindannyian. A játék tétje ugyanis minden évben az, hogy vajon anélkül, hogy különösebb nyomást helyeznénk bárkire, megtelik-e a mézeskalácsváros olyan épületekkel, amelyeket otthon, családi, baráti, bizalmi körben készítettek a résztvevők. Az önkifejezés jellegzetessége ugyanis, hogy akkor teljesedik ki általában, ha az alkotó önmaga lehet az alkotás pillanatában, vagyis védtelen, sebezhető, kiadja magát önkéntelenül. (tovább…)

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 15.

Ez az idei egy viszonylag nehéz év volt. Striker Sándor még régebben lefordított egy Gallagher történetet, amelyikben az Ardennekben áll pár amerikai katona, szemben több ezer némettel, és két hadművelet között van körülbelül öt perc pihenőjük. Ezt a könyvet kétszer is el kellett olvasnom ebben az évben, hogy egyáltalán képes legyek összeszedni magam, mert csak jöttek a csehszlovákok, különböző irányokból, szezonhoz passzoló színárnyalatokban, és mi meg, ha nem is tetű lassan, de mondjuk akkurátusan tudtunk csak haladni előre, öt perc szünetekkel.
A Mézeskalácsvárosnak így nem sok esélye maradt év végére, ilyen bénák vagyunk, mit lehet tenni? Azonban újabban gyakran történik velünk valami rendkívüli, és pénteken az történt például, hogy olyan események következtében, melyeket valószínűtlenségük okán itt le sem közlök, becserélték nekünk a tavalyi külső, sátras, nagyon hideg, nagyon mostoha Mézeskalácsváros-helyszínünket egy kétszáz négyzetméteres, lenyűgözően szép fűtöttre, amely egyébként a IX. kerületi Bálna gyomrában található, csak azért, hogy az ég szerelmére induljunk neki ennek a programnak, hát ne kelljen már könyörögni. Ezért idén úgy fejlődött ez a közösségi produkció, egyszersmind az egyik legjelentősebb társasági esemény Wagner ünnepi játékai óta, hogy bevonult ebbe az új, szépséges művészeti csarnokba. És hogy Jónás is ott van mellettünk a cet gyomrában, nos, ezt a tréfát egyszerűen nem lehet megunni.
Ez lesz a negyedik fehérvászon játékunk. A negyedik budapesti Mézeskalácsváros ugyanúgy épül, mint a harmadik, vagy második vagy, persze első: a játékosok otthon, olyan házat készítenek, amilyen nekik tetszik, és az összeépítés napján elhozzák a helyszínre. Dunára, Budára, Gellérthegyre, összes hidakra néző mézeskalácsház-telkeket, erre a linkre kattintva bérelhet minden résztvevő.
Amikor ez a mai projekt bekerült a „merj alkotni” ütemtervbe, még egyikünk sem sejtette, hogy éppen ma, ezen a blogon a Mézeskalácsvárosról is hírt adunk. Így csak a véletlen műve, hogy Barbi most mini, teáscsészére illeszthető mézeskalácsházakat készített. (tovább…)

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 14.

Szeretném, ha mindannyian megértenénk a forralt bor lényegét, hogy azt nem egy porból lesz, porrá lesz dolog. A forralt borhoz finom száraz bor szükséges, de ennél azért nem szigorúbbak a megkötések; hogy mi a finom, azt mindenki saját hatáskörben döntheti el. Lényeges, hogy ne úgy vegyen alapanyagot az ember, hogy a fűszer majd úgyis felhúzza a forralt bor ízét, mert a fűszer nem húz fel semmit sehová, ezzel azért nem árt tisztában lenni. Az alább közzétett receptből adódó kreditet nem akarom én elvinni, legszívesebben megmondanám, hogy kitől kaptam, mert őszintén, ez a legfinomabb forralt bor, amit valaha ittam, s ezt egyértelműen neki köszönhetjük, de hát, csak nem írhatom ide ki kérdezés nélkül Gellért Kati nevét, nem igaz?
A receptben van szegfűszeg, feketebors, szegfűbors, borókabogyó, a fehér változat almával készül, a vörös hámozott naranccsal, igazán, ha lesz egy kis ideje bárkinek, próbálja ki, vagy jöjjön el az idei Mézeskalácsvárosba és ott kóstolja meg. Ja. Hát mér’ kell mindent harapófogóval kihúzni belőlem: nem túl jó kezdés és kalandos (rohadt nehéz) középjáték után úgy tűnik, a végjátékra sikerült összeszedni magunkat: idén is lesz Mézeskalácsváros – úgy értem nagy, színes, szagos, kivilágított – Budapesten. Holnap jönnek a részletek. (tovább…)

“- 50 dollár. Nem gondolja, hogy ez túl sok egy játékért?
– Nos, felhívnám a figyelmét arra, hogy ezek itt friss halak. 
– Hm…
– Ha olcsóbbat akar, van halforgó ott 17 dollárért.
De azok a halak nem frissek. És sok bennük a koleszterin.” 
MMWE

Írta: Keresztesi Judit – Nagycsillag rovat – 2012. december 20.

Street art a Napfény utcában

Nem vagyok egy Reuters hírügynökség, az biztos. Vasárnap volt a 2012. évi Mézeskalácsváros építés, az egyik legjelentősebb művészeti esemény Wagner Bayreuthi Ünnepi Játékai óta, és én még csütörtök éjjel sem vagyok készen a poszttal, ami erről tudósítana.
Sokat gondolkodtam azon, hogy mit írhatnék, ami nem érzeleg. A program előtti négy napon szinte semmit sem aludtunk, mert el voltunk késve az előkészületekkel, ezt a fegyelmezetlenséget részünkről a Comedy Central még bírná, de a Fox már biztosan kidobott volna a produkcióból. A kialvatlanság és az ólomvégtagok ügyetlensége szűnt meg azzal egy időben szinte, hogy az építők, akiket vasárnaptól nyugodtan nevezhetünk alkotóknak, délután kettőkor feltűntek a sátor előtt.  (tovább…)

Írta: Keresztesi Judit – Nagycsillag rovat, Napfény Poszt – 2012. december 13.

2012. december 13. csütörtök, Luca napja

Tavaly, 2011-ben, ezen a napon 11.12.13 címmel írtam egy szentimentálisnak mondható cikket arról, hogy a mi kultúránkban nincs nagy hagyománya a sikernek. Aztán mondtam valamit a kulturális örökségről is, hogy legtöbben a Hortobágyot, vagy a Skanzent gondolják annak, pedig a kulturális hagyaték a közös memóriában őrzött íratlan szabályok sora, egy automata program, tea tejjel, pontban ötkor bombatámadás idején ugyanúgy, mint egyéb napokon.

Tavaly nem tudtam, hogy miről beszélek, csak megszállottan kerestem egy emléket, valaminek az írmagját a mi kultúránkban, ami a boldogtalanság generációk óta öröklődő hagyományát, tökélyre vitt technikáját megkérdőjelezi. Luca napja véletlenül került szóba egy társaságban, nem is figyeltem eleinte, a népi motívumoknak nem vagyok feltétlen híve. Az eredményt, a cselekményt, egy terv térbeli manifesztációját, vagyis a szóban forgó sámlit végül valaki egy urbánus tárggyal helyettesítette, így ragadott meg engem a téma, egyszersmind vált világossá a Luca napi rituálék lényege. Amit ez után, tavaly, éppen december 13-án kezdtünk, és ahogyan arra december 24-én pontot tettünk, ahhoz a spanyol inkvizíciónak biztosan lett volna egy-két keresetlen szava. A Luca szokás útmutatása szerint megidéztük a sikert, vagy megértettük, ezt még nem tudom, minden esetre ez a 2012-es év, – feltéve, hogy nem ér véget a világ december 21-én – azt mondhatjuk, szokatlanul jól sikerült.  (tovább…)

„…vagy hogy úgy mondjam micsoda
Ami innen jár le naponta oda, …”
Orbán Ottó

Írta: Keresztesi Judit – Nagycsillag rovat – 2012. december 2.

Keresztesi Judit és Keresztesi Barbara a SuperMokka stúdiójában

A héten a TV2 SuperMokkába hívtak bennünket, és kérdezték, hogy mi a csoda, amit csinálunk? A műsorvezetők a csoda szót annak természetfölötti értelmében használták, mi előző nap, amikor a reptéri mekiben összejöttünk arra vártunk, hogy valamelyikünk foglalja már össze röviden, mi a csodával vagyunk így elfoglalva?

Kovács Patrícia és Fenyő Iván láttak vendégül bennünket. (tovább…)

„Oliver Fry: – Érdekelné egy film?
Eliot Garfield: – Úgy érti, forgassunk filmet? 
Oliver Fry: – Meg is nézhetünk egyet, de dolgozni benne, sokkal nagyobb élvezet.” 
Neil Simon

Our house in the middle of the street (Keresztesi Judit és Keresztesi Barbara)- Fotó: Fischer Tamás

Írta: Keresztesi Judit – Nagycsillag rovat – 2012. november 23.

Erős belső késztetés, hogy kimenjek az utcára, és sok emberrel közösen építsek össze valamit. Nem viccelek, ez majdnem a lélegzéshez hasonló motiváció, eszembe jutnak feladatok, amik nem hagynak nyugodni míg készen nincsenek, éveket is hajlandó vagyok áldozni az életemből egyik másik megoldására. A mézeskalácsváros ebben a mostani formájában négy éve jutott eszembe. Mézeskalács, Karácsonykor, daaa, mintha büszke lehetnék arra, hogy december hatodikán eszembe jut a Télapó. (Eszembe is jutott, egy régi PR-es állásomban egy mikulásszakaszt szerveztem, Men In Red, akik győzelemre vitték a Karácsony szellemét, s ebből az  ötletből az a konkrét hasznom származott, hogy megismerkedtem a férjemmel, aki értelemszerűen akkor, abban a pillanatban, még nem volt a férjem. (tovább…)