Készítette: Keresztesi Barbara
Bevezető írás: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. június 30.
Az 1900-as évek elején egy Nagaszaki környéki dombtetőn, a tizenöt éves Pillangókisasszony hozzáment egy sorhajóhadnagyhoz, akit Pinkertonnak hívtak. A tiszt a szerelmi csúcspontot, a fortissimót követően eltűnt, mintha soha nem lett volna ott. Három évvel később láttuk viszont, új feleségével jött Japánba, a régi, megesett Cso-cso-szán ettől nem volt boldog, annyira nem, hogy elemésztette magát. Te jó ég, micsoda történet. Elmondom, mi történt ma. Reggel a tokiói járat rendben landolt New Yorkban, Cso-cso-szánnak nem voltak csomagjai, kisétált a Kennedy előterébe, útbaigazítást kért egy pultnál, majd átutazott a városon. Long Islanden bérelt egy kocsit, azután East Norwich felé vette az irányt. Végigment a Jericho úton, tovább az Oyster Bayen, a tónál ráfordult a Griffin sugárútra. Legvégül balra betért a Floyd utcába, ahol le is parkolt egy ház előtt. Kulccsal jutott be Pinkerton lakásába, a nappaliban megállt, hogy kifújja magát. Nem volt boldog. A férfi két hete bukott le ezzel az új szerelemmel, ahogyan a telefonban nevezte. A nő most megragadott egy ollót, belépett a hálószobába, és a gardróbban sorakozó csinos zakók ujjait egymásután levágta. A pantallókat térdben és combban fazonírozta meg, úgy érezte, hogy így remekül mennek az öltöny felsőkhöz. Végezetül a vezetékes telefonról felhívta a londoni pontos időt, félretette a kagylót, a kulcsot a konyhapultra dobta, és behúzta maga mögött az ajtót. Cso-cso-szánt egyébként később elvette egy nagyon rendes fickó, egy edző, aki korábban Oféliát tanította úszni.
Tegnap megígértem, hogy a szívószálat díszítő pillangókat odaadom, íme: (tovább…)
