„Tastes so good / makes a grown man cry/ bla bla bla” (Warrant)

Írta: Keresztesi Judit – Asztalon rovat – 2013. június 20.

Grimod de la Reynière [grimó dö lá renyier], a francia, aki a gasztronómus szót feltöltötte tartalommal, – ugyanaz az ember egyébként, aki még életében megrendezte saját temetését, hogy megnézze, amúgy ki jönne el – egyszer a borivás művészetéről beszélt a walesi hercegnek.
„A nagy bornál nézzük annak játékát a pohárban, beleheljük illatát, és azután…
Megisszuk – szólt közbe a herceg.
Nem felség, előbb beszélünk róla.”

Barbival a Székely családi gazdaság kertjében.

Szedés útján, tizennégy kiló cseresznyéhez jutottunk idén. Ennek az egészséges gyümölcsnek paradoxona, hogy belőle az ember betegre zabálja magát, dilemmája pedig, hogy ha lehoztam a fáról, a továbbiakban mit kezdjek vele?

Részben befőztem, részben belőle magasztalt recepteket sütöttem le pitéknek, és minden tűrhető is lett, de amikor eljött a kritika pillanata nem tehetek róla arra gondoltam, hogy jó mind, de még jobb lenne talán, ha nem lenne bennük cseresznye.
Amikor néhány éve elkezdtem recepteket írni kikötöttem, hogy nem fogok gügyögni az ételről, nem pöttyentek tejfölpamacsot sehová, semmi nem lesz selymesre sűrítve, mennyeien omlós, nem kokettálok a kamerával, és az uborkát nem hívom Andy Warhol nyomán, magas, lágydallamú, elhaló hangon: ubinak. Az én útmutatóimban katonásan követik egymást a dobjuk, vágjuk, melegítsük vezényletek, mindössze az, ahogyan a fényképező lencséjén keresztül tekintek az ételre mutat valamit abból, hogy szerintem milyen íze lett. (tovább…)