Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 26.

Nem vagyok igazi híve az édes alkoholnak, úgy dobok és úgy is verekszem, mint egy lány, de nem úgy iszom. Amíg a többiek ezt a finom, nehéz, felnőtteknek készült madártejet kortyolgatták, addig én inkább csak a fehér rumot, ami az alapjául szolgál. Mindenki más azonban korra, nemre tekintet nélkül imádta ezt a tojáslikőrt. (tovább…)

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 25.

Egy pulykasült elkészítéséhez volt szükségem majonézre. Julia Child szerint a majonézt azért érdemes egy enyhén előmelegített tálban kikeverni, mert, ahogy a tojás felkapja a hőt, a krém szépen megvastagszik. Ma kipróbáltam és ez valóban így van. (tovább…)

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 24.

Van egy rénszarvasos viccem, én írtam. Vagy én fordítottam, csak szeretem azt állítani, hogy én írtam. Mindegy. Bemegy a rénszarvas a kocsmába, rendel egy sört és kétezressel fizet. A pultos visszaad háromszáz forint aprót. – Te vagy az első rénszarvas, akit itt látok – mondja. A rénszarvas megszámolja a pénzt és azt feleli: – Haver, ilyen árak mellett nyilván az utolsó rénszarvas is én vagyok, akit itt látsz.

Nem sokat tudok a rénszarvasokról, kocsmába járnak és marcipánból vannak, ennyit talán. (tovább…)

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 23.

A nagy elbeszélésekkel szembeni bizalmatlanág övezte a Jézus történetet itthon, hogy a posztmodernben én azt sem tudom felidézni, mondtam, mit ebédeltem múlt hét kedden. Ez meg itt, harminchárom évre emlékszik vissza az első decembertől az utolsó tavaszig, percről-percre plusz-mínusz, szubjektíve. Egyébként is, hogy jutna eszébe bárkinek elpusztítani egy ilyen minőséget, mi vagyunk az emberiség, az isten szerelmére, Bertrand Russell vagyunk. René Cassin vagyunk, Schweitzer, Sartre, Maslow vagyunk, milyen egy magamnak kikérhető feltételezés ez, hogy bármelyikünk ilyesmit tenne? És én jól ismerem a huszadik századot, de, hogy mégis, ennek ellenére beleéltem magam a homogenitásba, az azért egy felelőtlenség részemről.  Azután eljött ez az év és kiszínesedett minden. Szélsőértékek keletkeztek, két irányban, melyek mostantól az enyémek, az én képzeletemet alul s felülmúló szélsőértékeim, hozzájuk ragaszkodom, én őket le nem vágom (földet vissza nem veszek), nem érdekel, ha az átlag tőlük zajosodik némiképp. Később megpróbáltam elképzelni azt a másik történetet is, úgy, ahogyan lehetett; hogy nem számoltak ezek ketten, apa és fia valami jelentőségteljessel. Szerintem a valóság tagadhatóságát nem vették figyelembe, a kognitív mi? – tette föl a kérdést a családfő kissé hunyorítva, azzal a tenyérbe mászó felsőbbrendűséggel az arcán, tisztára, mintha az övé volna az univerzum, és mert pont az övé volt, ezt rajta számon nem kérhetjük. És mondta (mondá), hogy kisfiam, nem érdekel, oldd meg ezt, én így nem bírom tovább. Itt állok mögötted – tette még hozzá meggyőződés nélkül, és azután közre is működött, pár kérdőjeles szülői döntést meghozva, melyek mindegyike akkor jó ötletnek tűnt. Azután pedig, elég hosszan elemezték ők ketten ezt az egészet otthon, a konyhában, hogy ez nemhogy nagy ötlet nem volt, de a Földre szállás így, ebben a formában, hogy úgy fogalmazzanak, kellemetlenségekkel járt. Kinek jutott eszébe, ez a kérdés merült föl rögtön ez után, és mutogattak egymásra a negyedik tequilát követően, nem apám, ezt nem én proponáltam – sózta meg kezét szertartásosan a fiú, majd só, hajtás, citrom uhh… – és legközelebb valami jobb dramaturgiát szeretnék, mert ahhoz képest, hogy bennem ér össze minden, ami van és ami nincs, és hogy vagyok, aki vagyok, én nem éreztem magam olyan jól ott, és hogy ezt én így nem csinálom végig újra, abban te biztos lehetsz. – Ugyan, fiam, ezt majd az újságíróknak… Hát így valahogy.

Eddig is ünnepeltük a karácsonyt, csak nem gondoltam komolyan, hogy bárminek, úgy értem mindennek, de tényleg, a fantázia határain is túl mindennek van bekövetkezési valószínűsége. Megterítettem szépen, az asztalhoz Barbitól rendeltem egy ötágú gyertyatartót, melyet időben és igazán csinos kivitelben le is szállított. Azt kívánom, hogy mindenkinek nagyon boldog karácsonya legyen! (tovább…)

Írta: Keresztesi Judit
Készítette: Scsibrán Renáta és Tóth Richárd

Amikor tavaly valamelyik éjjel az Iparművészeti Múzeum makettje megérkezett, az építők csak letették az asztalra, és olyan fáradtak voltunk már mindannyian, hogy alig szóltunk valamit. Nem is ünnepeltünk. Meg sem kérdeztem, hogy miért ezt az épületet választották. Észre sem vettem, hogy ennek a mesének a főterére ez a ház telitalálat. Csak most, amikor megnézegettem a képeket láttam meg, hogy közepén az Iparművészeti Múzeummal, milyen tündöklő volt ez a város. A múzeumot Renáta és Ricsi készítették.  (tovább…)

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 21.

Hundertwasser nem volt egy kellemes ember, igazán bonyolultan borzalmas inkább, házsártos, nem marketingorientált. Mit lehet tenni? Vagy, hogy kell-e tenni valamit egyáltalán? Azt mondta, hogy az egyenes vonalakat az Úristen, más szóval a Jóisten nem támogatja, és ablakjogokban gondolkodott, hogy mindenki saját képére alakíthassa a városi házak homlokzatát az ablakok körül, ameddig a karja kiér. Tegnap a hóember-városnegyed lakosságát mutattuk be, ma a lakóházaik következnek, melyek mind Hundertwasser parafrázisok. (tovább…)

Készítette: Keresztesi Barbara és Keresztesi Judit
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 20.

A téli szezonban a városi utcák szürkék, és nyilván engem senki nem kérdezett, de mégis, erre a színtelenségre válaszul épült föl tavaly decemberben egy teljes hóember-városnegyed. A főtéren áll a forrócsokiárus-hóember standja, körülötte különböző fiúhóemberek, lányhóemberek és gyerekhóemberek kerülnek egymással viszonyba, középen egy befagyott Hundertwasser szökőkút látható. A mézeskalács makettet Barbi tervezte, ő készítette el a teret, a színezés is az ő munkája, csak a hóemberviccek az enyémek. Ma ezeket mutatjuk meg, holnap pedig sablonokkal együtt a teljes városnegyedet. (tovább…)

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 19.

A mai programhoz intéztük a bevásárlást, és ahogy toltuk a kocsit a gondolák között, úgy haladt el mellettünk a darabolt kacsa, a nyúzott nyuszi és a fagyasztott bébi pulyka. A Walt Disneynél durva leépítések lehettek a közelmúltban. Eredetileg egy nyulas recept következett volna ma, de elrontottam. Helyette tessék parancsolni: az elolvadthóember-kekszek. (tovább…)

Kedves Olvasó!

Idén negyedik alkalommal építjük föl a Mézeskalácsvárost Budapesten és szeretném, ha ebben a játékban Te is részt vennél. Ha elfogadod a meghívást, kérlek, erre a linkre kattintva regisztrálj egy telekért.

A fehérvászon Mézeskalácsváros egy bizalmi játék, egyben a mi családunk részvétele a közéletben. Mi biztosítjuk a terepasztalt, álljuk a rendezvény költségeinek nagy részét, és természetesen egy mézeskalácsházat is építünk évente. Ha részt veszel a rendezvényen, te és családod vagy barátaid építik majd a város épületeinek egyikét.

Helyszín: IX. kerület, Bálna, Fővám tér 11-12.
A mézeskalácstészta átvételének időpontja
december 27. délután 4 órától 6 óráig.

Eddig minden évben, vagyis már háromszor volt komoly esélyünk arra, hogy januárban az üres terepasztalt nézzük majd mi, mindannyian. A játék tétje ugyanis minden évben az, hogy vajon anélkül, hogy különösebb nyomást helyeznénk bárkire, megtelik-e a mézeskalácsváros olyan épületekkel, amelyeket otthon, családi, baráti, bizalmi körben készítettek a résztvevők. Az önkifejezés jellegzetessége ugyanis, hogy akkor teljesedik ki általában, ha az alkotó önmaga lehet az alkotás pillanatában, vagyis védtelen, sebezhető, kiadja magát önkéntelenül. (tovább…)

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 17.

Két éve próbálok viszonyulni valahogyan a Luca naphoz, nem minden, de majdnem minden meggyőződés nélkül. Mert egyfelől ez nem egy városi ünnep, és Budapest az egy város, vitán felül, másfelől pedig a sámlival vannak problémáim. Hogy minden évben egy sámli, csak azért, hogy a templomban boszorkányokat nézegessen róla az ember, az nem egy korszerű showelem. De, hogy az alkotásnak és ezen belül is valamilyen tárgy létrehozásának legyenek kulturális gyökerei, azzal meg nagyon egyetértek. És addig is, amíg a véleményem magammal szemben kialakul ebben a magányos vitában, elmondom, hogy még Luca napra készült egy kopogtató, melynek tartozékai két lidli zokni és egy lidli boszorkánykalap. Barbi tulajdonképpen mindent összeszedett a Lidliben, amit Halloweenról ki akartak dobni, és átalakította a csomagot Luca napra. Ami tudom, hogy elmúlt már, én meg késésben vagyok, de a kopogtató időben készen volt. Tényleg. (tovább…)