Napfény Poszt

Scone, bagel, croissant

Írta: Keresztesi Judit – Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. június 18.
scone nyito01
A scone az a brit New York Bagel, mely a felvilágosodás egyik alakja után kapta nevét minden bizonnyal: fiatalember, meg tudná említeni Rousseau két kollégáját, nos, úgy emlékszem Kant és talán Bégel. A scone fontos pékáru, elkészítése kegyelem dolga, mindent bele kell tenni, mindent úgy kell csinálni, és várni. Először egy XVII. századi kéziratos szakácskönyvet olvastam át a scone miatt, vele nem összefüggésben, időhúzásból. Aztán megnéztem, amint Michael Bublé egy szűk körnek rendezett koncerten a széksorok között énekel, majd föllép az emelvényre, Alan Carr pedig ebben a pillanatban beleszeret Michael Bubléba és hirtelen utána vágja lakásának kulccsomóját a színpadra, hogy Bublé, ha majd itt végeztél szívem, gyere föl. Carr, you magnificent bastard, csak egyszer tudnék ilyen vicces lenni – azt gondoltam. Amikor mindezzel végeztem, lesütöttem ezeket a scone-okat, kétszer, mert az elsőket elrontottam.  A scone tésztáját nem szabad agyongyúrni; keverni, majd hajtogatni kell, mint a croissant-ét. A kész süteményt tessék szíves langyosan tartani, tejszínhabbal és eper- vagy málnalekvárral kipróbálni.

scone hozzavalok
Hozzávalók:
500 g fehérliszt,
80 g puhavaj,
80 g kristálycukor,
2 tojás,
1 csomag sütőpor,
250 ml tej,
mazsola, ízlés szerint.
1 tojás, kis sóval fölverve (a sütemények átkenéséhez).

Vaj,
tejszínhab,
málna- vagy eperlekvár.
scone 01
Elkészítés:
A sütőt 220 ºC-ra melegítem elő. A megadott mennyiségből 450 g lisztet egy nagy tálba szitálok, a vajat a liszthez morzsolom. Hozzáadom a cukrot, a tojásokat, a sütőport, mazsolát, majd mindezt szépen összedolgozom. Ekkor öntöm a tésztához a tej felét, később a tésztát folyamatosan forgatva a maradék tejet, kis adagokban ugyancsak hozzákeverem. Egy laza, nedves, puha masszát kell kapnom. A maradék lisztet egy gyúródeszkára simítom, ráöntöm a tésztát, majd a masszát a kezemmel négyzet alakúra formázom, félbehajtom és újra négyzet alakúra lapogatom. Ezt a műveletet háromszor ismétlem meg. Az utolsó négyzetből csíkokat vágok, a csíkokat pedig szabályos háromszögekre szabdalom föl. A háromszögeket sütőpapírral kibélelt, kivajazott tepsikbe helyezem, tetejüket megkenem tojássárgájával. A scone-okat készre sütöm, 15-20 perc alatt. A scone-okat melegen tartom, és tejszínhabbal valamint lekvárral kínálom.
scone 02
scone 03
scone 04
scone 05
scone 06
Fotó: Keresztesi Judit

Itt iratkozhatsz fel a hírlevelünkre, vagy követheted a bejegyzéseinket TwitterenTumblr-ön, Facebookon, a fotóinkat pedig a Pinteresten is megtalálod.

Hetvenhetedik nap: Spock és Kant beszélgetnek. Azt mondja Kant…

Írta: Keresztesi Barbara – Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. június 17.
kant nyito01
Nem tudom, mennyire ismert adat, de Spock kapitány a Star Trekből valójában Immanuel Kant (1724-1804) tudományos fantasztikus változata. Mielőtt a popkultúra magáévá tette, a kanti gondolat lényege az volt, hogy minden férfi (akkoriban ezt a sportot exkluzivitás jellemezte) köteles megérteni: ki ő, mit lehet tudnia, mit kell tennie és mit szabad remélnie. A helyzet ilyen mélységű feltérképezése törvényszerűen vezeti az egyént arra, hogy megoldjon minden olyan problémát, amellyel hajlandó szembenézni. (És a jelenlegiek takarásában lévő, összehasonlíthatatlanul nagyobb problémák megoldására is készsége keletkezzen, de ebbe ne menjünk most bele, mert már az előző állítás is éppen elég meredek). A Star Trek forgatókönyvírója, Roddenberry megragadta Kantot, kellemesen eltúlozta a füleit, majd kiterjesztette paradigmáját az összes létező lényre, tekintet nélkül azok faji, nemi, etnikai és csillagközi hovatartozásra. (Alexander 1991) A roddemberry-i filozófia Start Trek rajongóhoz (hozzám) közelebb álló megfogalmazásban úgy néz ki, hogy az emberiség és azon kívül is minden intelligens lélek küldetése, hogy autonómmá váljon, önállóan képes legyen helyesen dönteni, egyszerűen: merjen tudni.
Az eredeti Star Trek sorozat befejezése után negyven évvel egyébként dr. Sheldon Cooper (Big Bang Theory), a kő-papír-olló nevű kétségkívül bölcs döntéshozatali szisztémát, Az ítélőerő kritikája (Kant 1790) iránti rajongásból kő-papír-olló-gyík-Spock lehetőségekre bővítette. (tovább…)

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!