Készítette: Keresztesi Barbara
Bevezető írás: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. augusztus 12.
Megfigyeltem, hogy az érzelmi élmények leírásának határai vannak. Papíron a fogcsikorgatás nívótlan, ugyanígy a hevület másik iránya: ha puttók köröznek a fej körül. Ezért nem tudom, hogyan beszélhetném el a tegnapi eseményeket, amelyek egyszerű tényközlésben úgy néznek ki, hogy délután a Fellini Rómaiban ültünk a Római-parton, bámultuk a vizet és a kavicsok entrópiáját fékeztük. (tovább…)
Száztizenegyedik nap: Banánvicc No.3.
Írta: Keresztesi Barbara – Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. július 21.
Ma a Fellini Rómaiban voltunk a Rómain, és nem tagadom, hogy beszélgettünk Fellini Rómájáról, ha csak rövid ideig is. Ezzel alig összefüggésben szeretném megjegyezni, hogy ilyen gyönyörű nyaram még nem volt soha, vagy az is lehet, hogy volt, de nem vettem észre. A mai munkának nincs köze a mai programhoz, legfeljebb annyi, hogy mivel egészen délután a Duna partján ültünk, mindössze erre volt időm ezen a vasárnapon. Ha jól számolom, ez a harmadik banános posztom, (tehát nem unom. Bocsánat.) Először volt a darabolós trükk, azután következett Andy Warhol és most ez a valóságshow, amelyben Zack és Costas örülnek, hogy most nem ők, hanem David és Hugo közül valamelyik számára jött el a búcsú pillanata. (tovább…)