Készítette: Keresztesi Judit, Keresztesi Barbara és Fischer Tamás
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 1.

Építettünk egy közteret egy félkész betonkockában, amelyet egy üvegbuborék ölel körül, és ennek a köztérnek része a labirintus. Megkérdezték az arra járók – azt nem tudom, hogy hogyan létezhetnek arra járók egyáltalán, mert a tér üvegfalakkal határolt és kulccsal zártuk el a közönség elől, de az arra járók így is rengetegen vannak, velük beszélgetünk, miközben állunk a felhők között és ők mutogatnak a labirintusra -, hogy ez valamilyen szakrális okból avagy meditáció reményében készült vajon? De nem, (de nem ám): ez egyszerűen egy labirintus. Ha arra akarunk választ kapni, hogy mit gondolt a szerző, nos, a szerzőnek mindenképpen átfutott az agyán, miközben a betonon gubbasztott, hogy soha az életben nem lesz meg ennek a tízezer darab duct-tape-kockának leragasztásával. Később, amikor már majdnem készen volt, a szerző eltűnődött azon, hogy végső soron a lépések összessége kiadta a művet, vagyis lehet, hogy sorsszerűen megérkezne bárki bárhová, ha egy bármilyen célhoz az út intézményesül. De ez már túl sok volt neki; utak, sorsok, végzetek, mutasson nekem egy szerzőt csillagom, aki nem rezel be ennyi bizonytalanságtól. A szerző mestere a befejezetlenségnek egyébként, most is úgy kellett könyörögni neki az utolsó méterekét, ám a labirintus legyőzetett végül, vagy hogy is fogalmazzak: elkészült.  (tovább…)

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 20.

A Bálnában van a Jónás sörház, és engem elnyelt Jónás tegnap, ami őszintén: kannibalizmus. A bejegyzést kezdtem előkészíteni egy asztalnál, ekkor jött oda hozzám egy férfi. – Hát ez meg micsoda? – mutatott a felhős képre. – Ez uram, egy felhő. Azt ő is látja, de az egész micsoda, mondtam, hogy a negatív tér manipulálása szerintem, (mi a fenét mondtam volna?), és most ezt megírnám, ha nem bánja. Valamiért egzotikusnak találta, hogy egy nő, aki én vagyok, betűket ír egymás után. – És kiscsillag – folytatódott a feudális beszélgetés – hol van ez a felhő? Mondtam, hogy én már olyan nagyobb forma csillag vagyok, a felhő pedig további felhőkkel lóg együtt egy teremben, a férfi erre kihúzta a széket, hogy helyet foglaljon, nyilván érdekelték a részletek, én meg konkrétumokkal nem tudván szolgálni fölálltam, lezártam a laptopomat és azt mondtam még neki, hogy ha akarja, fejezze be a kávémat nyugodtan. Azt álmodtam, hogy bárányfelhőkön keringek ebben a nagy térben, ahol most építkezünk. Ezt elmondtam Barbinak, akinek valamiért megtetszett az álom, és megvalósította. A felhő, mint koncept már korábban is szerepelt itt, a fölfüggesztése persze új. Az ér pontot? (tovább…)

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 15.

Egy nagyon aranyos csoport jött be hozzánk két napra, más programok mellett korongozást – nem, nem jégkorongról van szó – tanítottak az érdeklődőknek, és én szerettem volna odaülni a koronghoz – köszönöm a kérdést Bob, nem, nem a jégkoronghoz – oda is ültem. A munkahely a kirakatban kapott helyet, német turisták tolongtak az üvegnél, mutogattak rám és azt ismételgették, hogy Ghost, Ghost. Utána meg is néztem a Ghost kerámiajelenetét, és a németek nagyon helyesen látták, önállóan pont ugyanazt az eredményt értem volna el, mint a nő a filmben. De nekem Ági, a fazekas mester segített, s így végül keletkeztek olyan darabok, amelyek égetés és mázazás után föllépnek majd itt. Addig is, lehoznék egy Ghost ihletésű családi fotót. Az ujjbábok részletes leírásától el szeretnék tekinteni, nagyon egyszerűek, ez azonnal látszik. Én két szerszámot ismerek csak: a WD-40-et és a duct tape-et, ha valami nem mozog, de kellene neki, akkor a WD-40-et használom, ha valami mozog, de nem akarom, hogy mozogjon, akkor a tape-et. Ezek a szellemek duct tape-pel készültek nyilván. (tovább…)

Készítette: Fischer Tamás
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. január 5.

Hitegettem mindenkit, önmagamat is ideértve azzal, hogy amish életképeket formázok majd a fondantból, amelyet két ünnep között gyúrt Barbi. De amilyen kitűnően tudom húzni az időt, nem történt ilyesmi, és amish életkép abszolúte nem is lesz, az amolyan metafora inkább, melyhez egyszerű, nagyfejű és nem igazán bonyolult testű figurák tömege hangulatilag hasonló. Ezt szerettem volna előre tisztázni. A Mézeskalácsvároshoz az építők olyasmit tettek hozzá eddig, ami nélkül szerintük a város nem funkcionálna, így Barbi egy egyetemet épített, Fis egy curlingpályát, én meg még semmit, ehelyett süket vicceket sütöttem el az olvasón az elmúlt három napban. A curlingpályát lehet látni itt ma, és a többit meg nem biztos, hogy meg fogom mutatni, tessék szíves lenni elmenni a kiállításra, mindenkire ráfér egy kis séta a festői Duna-parton. (tovább…)