Írta: Keresztesi Judit – Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. szeptember 25.
Hogy nem kellene-e jobban haladni?– kezdtek nyugtalankodni körülötte a többiek. A határidő őket is szorította. – Az idő az ember műve. – nagyképűsködött az író, fontosabb munkák előtt nagy pojácává változott, hol az időtlenségen merengett, hol Heisenberg határozatlansági relációján zsörtölődött, hogy a gravitációs erő az van, tudjuk, a geometria pedig a logika és a szépség kombinációja, ez is tiszta beszéd. De hogy nem is a részecske halad hullámmozgásban, hanem a jelenlétének a valószínűsége? Már megbocsát a világ… Egy biztos: nem dolgozott. A felkészülést (így hívta, amit ilyenkor művelt), szakaszokra bontotta: az első szakaszban simán átkávézta a napokat. A másodikban már lelkiismeret-furdalást is érzett, úgy kávézott, és a harmadikban meg nem lehetett a közelében megmaradni, mert ha csak megérintette valaki kívülről a szobája kilincsét ingerülten szólt ki, hogy talán elvárhatná, hogy ha nem is érzik közvetlenül a határidő terhét, mely az ő írói vállát nyomja, akkor se traktálják őt súlytalan ügyekkel, ő itt rejtélyeket old meg, ez nem elhatározás kérdése, ne higgyék, és ezt örülne, ha nemcsak regisztrálnák, hanem, hacsak a maguk módján is, de értékelnék. Ezúttal két napja maradt, délelőtt már a harmadik kávét itta, egyelőre különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül. Aztán lement, járt egyet az erdőben, visszafelé bevásárolt, és ahogy a szatyrokat egyensúlyozta a bejárat felé, kissé megbotlott, és ijedtében leejtette a hagymákat a folyosó kövére. Lehajolt, hogy fölvegye a csomagot, de útközben rájött, hogy nincs szabad keze, így fölegyenesedett s lábával kezdte terelgetni a hálóban ide-oda őgyelgő labdácskákat az ajtó irányába. Közben azon gondolkodott, hogy írnia kellene, de most főzni fog, és szeretett volna biztosra menni, de a biztos, az olyan kiszámíthatatlan fogalom. Hiába vannak neki favoritjai, tűnődött, egyformára sosem sikerülnek. Ami eddig sokoldalúságnak tűnt, az korlátoltság – állapította meg – csak azért vagyok olyan változatos, mert nem tudok azonos lenni. Ezekből a szerencsétlenekből meg – nézett a lába előtt feszengő hagymákra – így vagy citromtorta lesz vagy francia hagymaleves. És francia hagymaleves lett.
Hozzávalók:
50 g vaj,
750 g vöröshagyma, vékonyra szeletelve,
2 gerezd fokhagyma, lereszelve,
40 g finomliszt,
2 liter csirkehúsleves,
250 ml fehérbor,
1 babérlevél,
1 evőkanál kakukkfű,
12 szelet száraz baguette,
100 g reszelt sajt,
só,
bors.
Elkészítés:
A vajat felolvasztom egy lábasban, rádobom a vöröshagymát, és kis lángon, 30-40 perc alatt karamellizálom. Közben időnként megkeverem. Amikor a hagyma megbarnul és édes cukorillata lesz, hozzáadom a fokhagymát és a lisztet, néhány pillanatig folyamatosan keverem, majd a kevergetést folytatva lassan hozzáöntöm a levest, a bort, beledobom a kakukkfüvet, a babérlevelet, s ha szükséges megsózom és megborsozom. A levest fölforralom, majd kissé levéve a lángot lefedem, és körülbelül 25 perc alatt készre főzöm. A baguette-t fölszeletelem, megpirítom és a karikákra sajtot olvasztok. A sajtos baguette-t levesbetétként használom. (Az eredeti receptben a pirított kenyérre merik a hagymalevest, majd tetejét bőven megszórják sajttal. A tányért a grillsütőbe helyezik és megvárják, amíg a sajt megpirul, így tálalják.)
Fotó és szöveg: Keresztesi Judit
Szerkesztette: Keresztesi Barbara
Itt iratkozhatsz fel a hírlevelünkre, vagy követheted a bejegyzéseinket Twitteren, Tumblr-ön, Facebookon, a fotóinkat pedig a Pinteresten is megtalálod.