Kétszáznyolcvanadik nap: A Bálna

Írta: Keresztesi Judit

Készítette: Scsibrán Renáta és Tóth Richárd

Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 7.



Kellene valami rosszat írnom a Bálnáról, de nem tudok. Ez mindenkinek gyanús, én még egy könyvmegrendelést is királydámává alakítok, a Bálna ezzel a múlttal maga volna az Apokalipszis, ha olyan napom van. De legalább valaminek, valahol, valamiért a jelenben rosszul kellene mennie ehhez, és semmi. Egyik nap Thor, Amerika Kapitány, és még ketten az Avengersből vitatkoztak a folyosón, de abból sem lett ügy aztán. A Bálna épülete egyszerűen tökéletes, a tervezés érzékeny, bátor és okos, ez a gyengém. A látvány mögött húzódó implicit üzenetért illetve azért, ahogyan valaki a 19. századi raktárak közé befogta ezt a gyönyörű, űrkori buborékot, szerintem nyugodtan lehet lelkesedni.

Ricsi és Renáta, akik tavaly az Iparművészeti Múzeumot húzták fel mézeskalácsból és akik jó érzékkel választanak ki emblematikus épületeket, idén a Bálnát építették meg. Ricsi elmondása szerint, az üvegburát papírmaséból alakították ki, ezt alufóliával vonták be és erre a formára terítették a tésztát, hogy később a testet egyben süssék ki. A díszítést Renáta készítette. Nagyszerűen sikerült, a Mézeskalácsvárosban megnézheti bárki, tessék parancsolni. 







Szia

Judit

Fotó: Keresztesi Barbara és Tóth Richárd

Nyolcvanhét nap maradt a Merj Alkotni! projektből. A hírlevélre >>> itt iratkozhatsz fel.



>>> Az esemény Facebook oldala

Mi készült itt az elmúlt három napban?

Kétszázhetvenkilencedik nap: Teadélután

Kétszázhetvenhetedik nap: Hóemberek curlingeznek a Bálnában

Kétszázhetvenhatodik nap: Könyvtár

 

 A Merj Alkotni! 365+

Címkék: , , , , ,
Tovább a blogra »