Ötvenkilencedik nap: Bonbonos ültetőkártyák

Írta: Keresztesi Barbara – Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. május 30.



Fagott. Ez volt az egyetlen szabad hangszer a pásztói zeneiskolában (vagy egész Pásztón). Két hónapomba telt, mire egy nyomorult, szellentésre emlékeztető hangot ki tudtam szorítani belőle. Azt mondtam, hogy sportolni járok, mert a fagott olyan elképesztően nehéz volt, és gyalog vonszoltam a kollégiumból a (nagyon kicsi) város szélére, kétszer egy héten. Egyszer nem volt ott a fagott tanár, úgyhogy komolyan gondolkodtam azon, hogy otthagyom a fagottot az ajtó előtt. Most a tévémaci zenéje szűrődik át a szomszédból és az jutott eszembe, hogy na ezt, például el tudnám játszani, bármikor. Jelen történet nincs összefüggésben a mai munkámmal, de ez – csak remélni tudom – senkit nem szomorít el.



A bonbonos ültetőkártyák hozzávalói:

színes karton,

nyomtató,

dobozsablon,

damasztmintás, nyomtatott nyakkendők,

vágólap, szike vagy sniccer,

olló,

kétoldalú ragasztószalag,

csomagolt bonbonok,

bígeléshez dombornyomó toll vagy egy lapos fejű tompa csavarhúzó,

vonalzó,

mini facsipeszek,

barátaink és/vagy üzletfeleink monogramja.









Körbevágom a mintát, majd a szaggatott vonalak mentén egy vonalzó mellett bígelem meg a papírt. (A karton benyomására azért van szükség, hogy a papírt később könnyen és egyenesen lehessen behajlítani.) A dobozt összehajtom, és kétoldalú ragasztóval összeragasztom a füleket. Kivágom a nyakkendőket is, és hátukra kis darab kétoldalú ragasztót teszek. A díszeket ezzel rögzítem a kész dobozra. A kis színes facsipeszre ráragasztom a monogramot. Rátűzöm a nyakkendőre. A dobozba kis bonbonokat teszek.







Szia

Barbi

Fotó: Keresztesi Barbara és Fischer Tamás

Háromszázhét nap maradt a Merj Alkotni! projektből. A hírlevélre >>> itt iratkozhatsz fel.

Mi készült itt az elmúlt három napban?

Ötvennyolcadik nap: Az idő

Ötvenhetedik nap: Hightech papírguriga

Ötvenhatodik nap: Tűpárna

Címkék: , , , , ,
Tovább a blogra »