Ötvenötödik nap: Eperprofesszor

Írta: Keresztesi Barbara – Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. május 26.



Tavaly ilyenkor írt valamelyikünk egy szép cikket a hajnali ébredés vonzerejéről, az eperföldről, és a földön áramló illatokról. Mára a leterheltség okán megváltozott a hangnem, őszintén, ha két hónapja nem alszol, az utolsó ami lázba hoz, a vasárnap hajnali kelés. Megszokásból azonban, vagy nem is tudom pontosan, hogy miért, amikor Szigetszentmiklóson megnyitottak az eperföldek, mi automatikusan kimentünk reggel, és ott törpejárásban leróttuk a kilométereket, melyeket ilyenkor szoktunk. Négy kilogramm gyümölcsöt szedtünk, legyen ennyi elég. A mai figurákat illetően az eredeti rendelkezés az volt, hogy vágjam le az eper csúcsát, halmozzak a vaskosabb bázisra fehér krémet, tegyem vissza a kalapot, és rajzoljak a kilátszó fehérségre két szemet. De amikor három alakkal elkészültem, azok egy kisebb csoport lerobbant útonállóhoz hasonlítottak, ezért megváltoztattam a receptet. Eperprofesszorokat és ismerőseiket készítettem el.



Az eperfigurák hozzávalói:

– 10-15 szem nagyobb eper,

– 3 evőkanál marcarpone,

– 3 evőkanál porcukor,

– 10 dkg fekete csokoládé,

– fél dl tej,

– két habzsák, egy 1 mm-es nyomófejjel és egy bármilyen szélesebb nyomófejjel.









Az eprek talpát kiegyenesítem, majd levágom a hegyüket úgy, hogy körülbelül 1,5 cm magasak legyenek a leszelt csúcsok. A csúcsokat ráteszem az eprek alsó részére, amik a testeket adják majd. A krémsajtot kikeverem a porcukorral és beteszem a hűtőszekrénybe, hogy egy kicsit megszilárduljon. Közben gőz fölött csokoládét olvasztok, öntök hozzá egy kis tejet. A habzsákokat két keskenyebb szájú egyenes pohárra húzom. Az vastagabb nyomófejben végződő zsákba kanalazom a sajtot, a vékonyabb nyomófejben végződő zsákba kerül a csokoládé. Az eperről leemelem a kalapot, körkörösen rányomom a krémsajtot a testre, majd visszahelyezem a csúcsot. A csokoládéval megrajzolom az eperfigurák arcát.







Szia

Barbi

Fotó: Keresztesi Judit, Fischer Tamás és Keresztesi Barbara

Háromszáztíz nap maradt a Merj Alkotni! projektből. A hírlevélre >>> itt iratkozhatsz fel.

Mi készült itt az elmúlt három napban?

Ötvennegyedik nap: Miért tikkel?

Ötvenharmadik nap: Barista sem

Ötvenkettedik nap: Kalapok az asztalon 

Címkék: , , , ,
Tovább a blogra »